Kétség nem fér hozzá: hatalomban lenni sokkal jobb, mint ellenzékben, és a szombati SZKT-ülésen az RMDSZ különböző rendű-rangú tisztségviselői nem is rejtették véka alá, igencsak vágyakoznak ama bizonyos húsosfazék mellé, még akkor is, ha csontnál s mócsingnál többet nemigen kínál számukra.
Érvek elsősorban a kormányzási szerepvállalás mellett hangzottak el, gyakran ismétlődött, hogy az erdélyi magyarság szolgálatának ez a legkívánatosabb eszköze, csak így előzhető meg a magyarellenesség fokozódása, a visszarendeződés, a megszerzett jogok elvesztése. Úgy indították alkutárgyalásokra a szövetség küldöttségét, hogy még véletlenül se szerepeljenek teljesíthetetlennek tűnő igények ama bizonyos lajstromon, például Székelyföld területi autonómiájának ügyéről egyetlenegyszer sem esett szó a három és fél órás tanácskozáson, oly kínosan kerülték az autonómia szó kiejtését, mintha mumus lenne, mely elijesztheti román partnereiket. Annál gyakrabban hallhattunk pénzről, minisztériumokban megnyíló ajtókról, autópályáról, s a felszólalók nem győzték hangsúlyozni: mindenki ezt várja tőlük, az egyszerű emberektől a polgármesterekig. Ismét erőre kapva hirdette az igét az óvatos, kis lépések politikájára esküvő, már éppen leáldozóban lévő régi szárny, s újra előretörni látszik a merjünk kicsik lenni elv is, hisz abból, ami elhangzott, a legnagyratörőbb, még elérhető elvárásnak a szimbólumok szabad használata és a magyar prefektusok kinevezése bizonyulhat.
Vízválasztónak tűnt az erdélyi magyarság jövője szempontjából az elmúlt esztendő, amikor is az ellenzékbe kényszerült RMDSZ nyögve-nyelve ugyan, de végre tettekben is felvállalta az autonómiamozgalom támogatását. Az összefogásnak, az egybecsengő üzenetnek köszönhetően több mint százezren gyűltünk össze tavaly novemberben a székelyek nagy menetelésén, és úgy tetszett, végre a politikum számára is egyértelmű, mely utat kell követni. Most az SZKT már szóra sem érdemesítette a tíz nap múlva esedékes székely szabadság napját, ahol több tízezer – akár százezer – székelyföldi magyarnak kellene kinyilvánítania önrendelkezési igényét, ahol ott lenne a helyük az RMDSZ vezető politikusainak is. Jobb, ha beérjük a mai verébbel, hisz a holnapi túzok nem is létezik – értelmezhetjük Markó Béla intő szavait. Hogyan várhatjuk hát tőlük az autonómia támogatását, ha bevallottan nem is hisznek benne, s éhes hordaként csapnak le a koncként odavetett verebecskére?
Az RMDSZ eldöntötte, melyik utat választja, pedig az elmúlt huszonöt év bizonyította, apró lépegetésekkel, gyakori helyben topogással nem fékezhető meg az erdélyi magyarság egyre gyorsuló fogyása. Radikálisabb kiállásra volna szükség, mert mire kormányból kormányba bukdácsolva kiteljesedik magyarságunk megélhető jogköre, már csak mutatóban maradunk itt néhányan.
Szerző: Farkas Réka
2014.03.03.
Forrás: 3szek.ro