Nem lesz magyar prefektus a felvonulásig

A Székely Szabadság Napjáig, március 10-éig nem lesz magyar prefektus Maros megyében, továbbá az SZNT nem fellebbezi meg a hétfői elutasító döntést, hanem a jelenlegi kormánybiztos közbeavatkozására várnak. A prefektus ezután fogja elemezni az ügyet.

A kormányra lépéskor az RMDSZ többek között abban egyezett meg Victor Ponta miniszterelnökkel, hogy Maros megyében a szövetség javasolhat prefektust. Az egyezség azért rendkívül fontos és égető, mert szintén hétfőn, március 3-án született döntés a Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsában, miszerint elutasították az SZNT-nek a Dorin Florea polgármesternek a március 10-ei felvonulást tiltó rendelete elleni keresetét, és egyetlen törvényes eszköz a felvonulás jóváhagyására – pontosabban: a polgármester intézkedésének hatályon kívül helyezésére – az, ha a prefektus megtámadja azt.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor a Székelyhon.ro megkeresésére elmondta, a jelenlegi prefektus, Corneliu Grosu március végén nyugdíjba vonul, ezt megvárják, tehát csak április elsejétől lesz – 25 év után először – magyar prefektusa Maros megyének. Arról pedig, hogy ki lehet a kormánybiztos, annyit közölt: időben értesítik erről a közvéleményt. A híresztelések során felmerült Bárczi Győző korábbi alprefektus neve is, aki megkeresésünkre elmondta, jelenleg a gazdasági minisztérium államtitkár-helyetteseként tevékenykedik. Ez tehát azt jelenti, hogy a magasrangú köztisztviselői vizsgája továbbra is érvényes, kinevezése esetén nem kellene azt letennie vagy megismételnie, de azt nem tudta sem cáfolni, sem megerősíteni, hogy esetleg ő lehet Corneliu Grosu utódja.

A prefektus – akit egyébként a jelenlegi kormánykoalíciót is alkotó UNPR javasolt a tisztségbe – a Székelyhon.ronak elmondta, eddig nem is foglalkozott a felvonulás betiltásának ügyével, mivel a kérdésben per zajlott, és annak végéig – a hatalommegosztás elvére hivatkozva – nem avatkozhat közbe. „Ha véget ért a per, akkor elemzem a polgármester döntésének jogosságát, és ha törvénytelennek minősül, akkor megtámadom” – ismertette Corneliu Grosu.

Márpedig úgy tűnik, a per hétfőn véget ért, mivel az SZNT (a Siculitas Egyesület) képviselői úgy döntöttek, nem fellebbeznek, mert kifutnának az időből. „Az elnöki rendelvény nem zárja ki, hogy a prefektus közbeavatkozzon, ő köteles lett volna ezt megtenni. Az elnöki rendelvény ideiglenes megoldást jelent, és éppen erre hivatkozva utasították el, hogy amennyiben jóváhagyják, akkor a felvonulást március 10-én megtartjuk, ami pedig már egy végleges, megtörtént, visszafordíthatatlan tény, nem ideiglenes dolog” – fogalmazott az SZNT-t képviselő Kincses Előd ügyvéd.

 

2014.03.04.

Forrás: szekelyhon.ro