Fotó: Ccr.ro

Alkotmányos az etnikai arányok megváltoztatását tiltó törvénytervezet

Hírek Találatok: 4947

Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.

Az alkotmánybíróság szerdán szavazattöbbséggel elutasította Klaus Johannis államfő óvását, aki előterjesztésében arra hivatkozott, hogy a szuverenitás és helyi autonómia alkotmányos elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy – gazdasági, társadalmi, kulturális, vagy környezeti szempontok alapján – népszavazással döntsön a közigazgatási határok módosításáról.

Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját egységesítő törvénymódosításba. Az ország közigazgatási felosztását szabályozó 1968-as úgynevezett „megyésítési” törvény módosítását egyebek mellett azért kezdeményezték a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt törvényhozói, hogy egységesítsék, illetve kijavítsák a törvény mellékletében különböző írásmóddal szereplő, vagy a hivatalos névjegyzékben tévesen bevezetett településneveket.

A törvénymódosításba Cseke Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének a javaslatára foglalták bele azt a – Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményből – átvett rendelkezést, miszerint tilos (felosztással, összeolvasztással vagy más módon) úgy módosítani a közigazgatási egységek határait, hogy az a nemzeti kisebbségek számarányának módosítását célozza vagy eredményezze.

Johannis – aki a romániai német kisebbségi szervezet éléről került a román nagypolitikába – az utólag beépített kisebbségvédelmi pontosítás miatt emelt alkotmányossági kifogást a törvénytervezet ellen. A Mediafax hírügynökség értesülése szerint óvását az alkotmánybírák 7-2 arányban utasították el.

Romániában a nemzeti kisebbségek lakosságaránytól függ a közigazgatási anyanyelvhasználat joga. A hatályos rendelkezések értelmében azoknak a településeknek kell például a magyar elnevezését is feltüntetni, ahol a magyarok teszik ki a lakosság legalább egyötödét. A húszszázalékos lakosságarány felett a helyi hatóságoknak az anyanyelvű ügyintézést is lehetővé kell tenni.

Forrás: MTI/kronika.ro

2018.10.03.