Az autonómia olyan eszköz, mely lehetővé teszi, hogy a magunk dolgában mi döntsün.
Májusban az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. Dr. Bakk Miklós politológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára elmondta: az autonómia éppen annak az eszköze, hogy az adott térség gyorsabban, jobban, saját adottságainak megfelelően fejlődjön.
– Több mint 10 évvel ezelőtt a székelyföldi önrendelkezés követeléséhez két autonómiastatútumot készítettek. Az elsőt Csapó I. József írta, míg a másodikat ön állította össze 2003-ban. Mi késztette ennek az autonómiaszabályzatnak a kidolgozására?
- Amiket ön említ, azok csupán a rendszerváltást követő első autonómiastatútumok. Hiszen Székelyföld státusával kapcsolatosan az I. világháború után, a két világháború között, és a még a II. világháború után is – egészen a párizsi békeszerződés aláírásáig – elkészült néhány tervezet. Ezekről a tervezetekről Bárdi Nándor és Vincze Gábor történészek írtak remek öszszefoglaló tanulmányokat. 1995-ben Csapó I. József tette közzé Székelyföldre vonatkozó statútum-tervezetét. Azzal a szándékkal készült, hogy ezt az RMDSZ majd fölvállalja. Az ezt támogató, RMDSZ-en belüli „autonomista frakció” azonban igen hamar marginalizálódott, s ahogy a szövetség kormányra került, az autonómia kérdése lekerült a politika napirendjéről. Székelyföld kérdése 2003-ban került újra napirendre, amikor az RMDSZ-en belül bekövetkezett a szakadás, tehát Tőkés László és az őt követők kiváltak a szervezetből. Ezzel újra feléledt az autonómiáról való nyilvános gondolkodás, a kérdés megvitatása. 2003-ban két mozgalom jött létre: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az utóbbi fölvállalta a Csapó-féle tervezetet, és kisebb módosításokkal a mozgalom alapdokumentumává tette. Ez a tervezet a belső önrendelkezés alapján áll. Tehát egy nagyfokú politikai-közigazgatási autonómiával rendelkező területet szeretnének megvalósítani az egységes szerkezetű román állam kellős közepén. Az EMNT-n belül létrejött egy munkacsoport, amelynek a koordinációjával engem bíztak meg, és 2003-ban kidolgoztunk egy három részből álló tervet. Az első – és talán a legfontosabb – rész egy kerettörtvény-tervezet a romániai régiókról. Ennek az volt a kiindulópontja, hogy Romániában 2000 után kezdett előtérbe kerülni a fejlesztési régiók és a regionalizmus problematikája. Akkor úgy tűnt, hogy az ország egy regionális reform felé halad. Ezért úgy gondoltuk, érdemes Székelyföld autonómiáját úgy prezentálni, hogy az beleilleszthető legyen a román regionális reformba. Nos, ennek lett „kulcsszava” az aszimmetrikus regionalizmus.
– Mit jelent ez a fogalom?
– Azt jelenti, hogy olyan regionalizmusra van szükség Romániában, amely lehetővé teszi a sajátos jogállású régiók, azaz, a mi szempontunkból a Székelyföld régió kialakítását. Ez a kerettörvény-tervezetünk leírja a régiókat, de nem foglalkozik azzal, hogy területileg azokat hogyan kell pontosan meghatározni, hanem hatásköreiket, közjogi helyzetüket, a régiós szervek működését mutatja be. Abból az elvből kiindulva, hogy amikor regionális reformra kerül sor, akkor a területi kérdésre való összpontosítás „ki is siklatja” a kérdést. Általában a nyilvános vitákban a területi kérdés tűnik a legfontosabb, legizgalmasabb aspektusnak, és emellett könnyen háttérbe szorulnak a régiók alkotmányos jogállásával, biztosítékaival, hatásköreivel kapcsolatos témák. Mi ezzel a kerettörvény-tervezettel pedig éppen ezekre összpontosítottunk. Ugyanakkor a tervezetünk azt is tartalmazza, hogy saját jogállású régiók is létrejöhetnek a kerettörvény bizonyos feltételei mellett.
A munkacsoportunk által létrehozott dokumentum még két törvénytervezetet tartalmazott; egyik a Székelyföld régió létrehozásáról, míg a másik annak statútumáról szólt. Tehát ez a három törvénytervezet alkotta a „csomagunkat”. 2004-ben vita alakult ki az EMNT és az SZNT között. Az utóbbi úgy vélekedett, hogy Székelyföld autonómiája kérdésében egyedül ő illetékes statútumot megfogalmazni. Az EMNT pedig a megegyezés érdekében lemondott az általunk kidolgozott három részből álló tervezet politikai érvényesítéséről. Így ez a „csomag” 10 évig ad acta tétetett, és csak a mostani kontextusban került újból előtérbe, miután már Romániában ténylegesen is lezajlott egy vita a regionális reformról. Ezzel összefüggésben vált újra aktuálissá Székelyföld kérdésének regionális megközelítése. A másik ok, amiért az Erdélyi Magyar Néppárt fölvállalta 2003-as javaslatainkat, nem más, mint az, hogy az RMDSZ a saját maga által meghirdetett tervezethez igencsak tétován viszonyul.
A 2013-as RMDSZ-kongresszuson bejelentették, hogy elkészítenek egy Székelyföld-tervezetet, és még az év végéig nyilvános vitára bocsátják azt. Erre a nyilvános vitára nem került sor, s közben az RMDSZ a kormánykoalíció tagja lett, tehát érezhető, hogy a kormányzati pozíció egyfajta „szűrőt” jelent az autonómiatörekvések útjában. Victor Ponta miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy Székelyföld autonómiájának kérdését nem lehet napirendre tűzni. Így az RMDSZ a korábbi ígéretét nem tudja betartani kormányzati szerepvállalása miatt. Az Erdélyi Magyar Néppárt éppen ezért nyúlt vissza a 10 évvel ezelőtti tervezethez, és aköré próbál nyilvános vitát fölépíteni. A most zajló autonómiakaravánnak ez a fő célja.
– Több politológus szerint az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, mert az elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Ön miként definiálná az autonómia fogalmát?
- Annak a közösségnek, amely meggyőzően és politikailag képes artikulálni az akaratát, továbbá számbeli és társadalmi súlyánál fogva is jelentős, meg kell tudnia teremteni azokat a közjogi kereteket, amelyek közt saját ügyeiben döntési jogkörökkel rendelkezik. A fő kérdés az, hogy melyek azok a „saját ügyek”. Azok mindig politikai egyeztetésekkel, bizonyos mértékű kompromisszummal alakulnak ki. Tehát az autonómia fogalma alatt olyan megoldást kell értenünk, amely egy területi és identitással is rendelkező közösségnek a saját ügyeiben döntési jogköröket és annak megfelelő végrehajtó kompetenciákat biztosít, miközben a magasabb szintű entitásnak is biztosítani kell azt, hogy a közös ügyekben intézkedhessen. A saját és a közös ügyeket egy konkrét autonómiastatútumban vagy -törvényben, valamint az annak megfelelő jogszabályi és alkotmányjogi rendelkezésekben kell meghatározni. Az is lényeges, hogy az autonómia csakis akkor működik jól, ha nem csupán elismerik egy közösség döntési jogköreit, s mindent, ami ezzel jár, tehát a közösségi létezés szimbólumait, hanem mindehhez garanciákat is nyújtanak. S ezeknek a garanciáknak olyan természetűeknek kell lenniük, hogy a kialakult autonómiamegoldás stabil maradjon, tehát egyoldalúan egyik fél se módosíthassa az autonómia statútumát. Mindez tulajdonképpen megosztott szuverenitást jelent, ami lényegében már a föderalizmus irányába mutat.
– A Néppárt autonómia-csomagterve csak Románia azon területére vonatkozik, ahol nagy számban magyarok is élnek, vagy az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna?
- Valójában az ország egész területére vonatkozik ez a csomagterv, hiszen az egyik kiindulópontja a régiók jogállásáról és működéséről szóló kerettörvény-tervezet. Emellett a Néppárt 2013- ban az ország regionális felosztására olyan koncepciót alkotott, amely 15 régiót határoz meg Romániában, köztük három metropolisz régiót. Ebben az alapelv az volt, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni szükséges. Tehát a régiók Romániában alapvetően történelmi-kulturális örökségként léteznek. Ezért az elsődleges követendő elv a történelmi-kulturális valóság elismerése. Természetesen, mindez önmagában nem elegendő, mert tekintettel kell lenni a gazdasági, térszerkezeti tényekre is, továbbá arra a modern regionalizmusban jól leírt fejlődési jellegzetességre, hogy egy gazdasági és kulturális potenciállal rendelkező nagyváros az, ami az adott régió fejlesztési pólusaként szolgálhat.
– Mi a lényeges különbség a Néppárt és a többi párt, mozgalom autonómia- csomagterve között?
- Az összes többi tervezet, melyeket a román kormánypárt és az ellenzék alkotott, a létező fejlesztési régiókra alapoz. Amelyek a jelenlegi megyékből tevődnek össze. Ezek tehát a jelenlegi megyék csoportosításával határoznak meg régiókat. A Néppárt tervezete viszont abból indul ki, hogy szükség esetén át kell alakítani a megyéket is, sőt új megyéket is létre kellene talán hozni. Tehát átírja a jelenlegi megyei-területi kereteket, s így közelít a történelmi-kulturális adottságokhoz. Mert csak így lehet olyan régiókat kialakítani, mint amilyen a Bánság, a Partium vagy a Székelyföld.
– Mit tapasztal: az Erdélyben, Partiumban, Székelyföldön élő románok tartanak-e a területi autonómiától?
- Több irányzat létezik az autonómiával kapcsolatban a román közgondolkodásban. S ezeknek az arányát, súlyát nehéz fölmérni. Kétségtelen, nagy súlya van annak az irányzatnak, amelyet a politikai elit favorizál: ez a nemzetállami gondolkodás. De az elmúlt évtizedben az erdélyi román társadalomban is felszínre került egy olyan regionális gondolkodásmód, amely az erdélyiség eszméit tartja lényegesnek. Nem túl sokan, de egyre többen úgy látják az északi országrészben élő románok körében, hogy a román nemzetállamon belül Erdély egésze nem más, mint egy hátrányosan adminisztrált nagyrégió, amelyet lényegében belső gyarmatként kezelnek Bukarestben. Ez a regionális gondolkodásmód jelent meg 10 évvel ezelőtt a Sabin Gherman neve által fémjelzett mozgalomban, s most úgy tűnik, hogy ez a gondolat tér vissza az újonnan szerveződő Erdélyi Demokratikus Ligában.
Ez a szervezet egyértelműen erre a gondolatkörre próbál egy új stratégiát fölépíteni, politikai értelemben is – de egyelőre civil mozgalomként. Úgy gondolom, hogy a következő időszakban követni kell ennek a szervezetnek a tevékenységét, s ezáltal követhető lesz, hogy a román közegben milyen fogadtatása van az említett gondolatnak. Az is kérdés persze, hogy ez az erdélyi román civil szervezet képes-e párttá alakulni majd. Hiszen a román párttörvény rendkívül szigorú, s ha elvileg nem is tiltja, de gyakorlatilag megakadályozza a regionális pártok bejegyzését. Ez történt annak idején Sabin Gherman esetében is, mert a bíróság akadályozta meg azt, hogy az általa vezetett mozgalom párttá alakuljon.
– A területi autonómia meglétének helyi forrás-felhasználási haszna is lehet?
- Az aszimmetrikus regionalizmus azt is jelenti, hogy a régióknak valamilyen külön hatáskört kell biztosítani a saját erőforrásaik kihasználására. A dél-tiroli minta alapján pedig kijelenthetjük, hogy az autonómiának nem előfeltétele a gazdasági fejlettség, hanem maga az autonómia az eszköze annak, hogy az adott térség gyorsabban, jobban, saját adottságainak megfelelően fejlődjön. Természetesen ezeket a potencialitásokat mindig konkrét megoldásokkal kell alátámasztani. Nincs tehát konkrét, mindenütt jól beváló „recept” az autonómiára. Mert az autonómia megegyezést is jelent, ami gyakorlatilag a különböző erőforrások tekintetében specifikus engedményeket, lehetőségeket teremt egy adott régió számára.
– Mit tapasztalt, mekkora az érdeklődés az autonómiakaraván különböző állomásain?
- Eddig még nem sok állomáson tartottam előadást, de ahol jelen voltam, azt vettem észre, hogy főleg az erdélyi magyar társadalom képzettebb, közéletileg aktívabb része teszi ki a hallgatóság többségét. Az is felmérhető, hogy a romániai magyar szavazók többsége az autonómia fogalmára pozitívan tekint, azonban az autonómiáról mint a megoldás konkrét formájáról a közvélemény elég keveset tud. Tehát az autonómiakaraván állomásain kettős célt követünk: népszerűsítünk egy politikai víziót és vitaalapot a Néppárt autonómiafelfogásáról, de közben igyekszünk az autonómia fogalmát szakszerűen is megismertetni az érdeklődőkkel.
Magyar FóruM
2014.06.15.