A román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe, a harc ellenük néha reménytelennek tűnik. Ezeket a tévhiteket éltető magyar vélekedések szerint a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen Székelyföld területi autonómiája. Kelemen Hunor például a Kossuth Rádióban a következőket mondta:
„… új alkotmány nélkül bármilyen autonómia koncepció, – mindegy, hogy az regionális, területi, vagy kulturális autonómia – a mostani alkotmányos keretek közé nem illeszthető be. Az alkotmánybíróságnak ez év elején született egy döntése az alkotmánymódosítás tervezetről, ami egy kötelező érvényű döntés, és ez egyértelműen kimondja, hogy semmiféle autonómiaforma, amiről mi beszélünk az alkotmánymódosító tervezetben, kulturális autonómiáról, az alrégiós regionális autonómiáról beszélünk, a szimbólumhasználatról, és az első cikkelyt kibővítettük volna azzal, hogy az őshonos nemzeti közösségeket államalkotó tényezőnek elismerik. Ezeket az alkotmánybíróság leseperte az asztalról. ...”
Az RMDSZ elnöke az alkotmánymódosítás sikertelenségéből vezeti le az alkotmánymódosítás, – horribile dictu egy teljesen új alkotmány – szükségességét, és ebből jut arra a következtetésre is, hogy maga az autonómia nem illeszthető be a jelenlegi alkotmányos keretekbe.
Rendelkezésünkre áll a román parlament Törvényhozási Tanácsának a Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútumára vonatkozó véleményezése, amelyet 2004. március 11-én a 102. sz. átiratával közölt a Képviselőházzal, majd ismételten felhasználta azt változatlan formában a tervezet második beterjesztését követően 2012-ben. Ez a véleményezés a törvénytervezet elutasítását javasolja, ugyanakkor ez az egyetlen hivatalos, Románia Parlamentjének egyik belső intézménye által kibocsátott dokumentum, amely Székelyföld autonómiájával szemben alkotmányos kifogásokat is megfogalmaz.
Ebben a pillanatban adott tehát egyetlen egy Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet, amely a parlament elé is került, és adott egy másik dokumentum, amely szintén páratlan a maga nemében, és amely az állam egyik intézménye által megfogalmazott, alkotmányra hivatkozó kifogásokat tartalmazza az előbbivel szemben.
Továbblépni e kettő ismerete nélkül nem lehet.
Az RMDSZ honlapján elérhető az a huszonhét pontból álló javaslatcsomag, amellyel az RMDSZ megpróbálta az autonómia alkotmányos alapjait (is) megteremteni. Megvizsgálva ez utóbbit, megállapíthatjuk, hogy ez nem kapcsolódik a román parlament Törvényhozási Tanácsának említett véleményezéséhez, azaz esetleges sikerük semmivel nem mozdította volna elő a Törvényhozási Tanács alkotmányossági ellenérveinek a lebontását. Ugyanakkor megállapítható, hogy – amint azt annak idején dr. Csapó József is kifejtette – a Törvényhozási Tanács kifogásai nem valósak, az alkotmány téves értelmezésére alapulnak.
Ezen állításoknak az igazolására a továbbiakban meg fogjuk vizsgálni közelebbről a Törvényhozási Tanács említett véleményezésének Románia alkotmányára hivatkozó legfontosabb ellenérveit és összevetjük azokat az RMDSZ javaslatcsomagjával.
* * *
1. A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet ellentétes az alkotmány első szakaszával. Ezt a kifogást a véleményezés 4. pontja tartalmazza. „az állam alaptörvényének kezdeti részében foglalt rendelkezéseket sem veszi figyelembe, melyek szerint Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.”
Bár az idézet a román államnak az alkotmány első szakaszának első bekezdésében foglalt öt jellemzőjét mind kiemeli, a véleményezés a továbbiakban csak az egységes és oszthatatlan jelleggel találja összeférhetetlennek a tervezetet, azaz nincs ellenérve a Törvényhozási Tanácsnak sem a függetlenség, sem a nemzetállami jelleg vonatkozásában az autonómiával szemben.
Hogyan kezeli ezt a kifogást az RMDSZ alkotmánymódosító tervezete?
Javasolja az állam nemzetállami jellegének törlését, és Románia meghatározását, mint „szuverén és független, egységes és oszthatatlan állam” A meghatározásból tehát törölné – föltehetőleg érzelmi okokból, de semmiképp nem jogi megfontolásból – a nemzetállami jelleget, anélkül, hogy ezzel az autonómia ügyét egy lépéssel is előrevinné, hiszen éppen azt a jellegzetességet törölné, amellyel kapcsolatban a Törvényhozási Tanács nem emel kifogást. (A nemzetállam és az autonómia viszonyát egy korábbi írásomban kifejtettem, jelen írás függelékében ez is elolvasható. )
Mi a helyes fellépés ezzel a kifogással szemben?
Semmiképpen nem az alkotmánymódosítás, hanem a román alkotmányjogi irodalomra, a nemzetközi jogra és az autonómiák európai gyakorlatára épülő érvelés. Egy-egy példát hozok fel mindháromra.
Dr. Ion Deleanu közel ezeroldalas alkotmányjogi szakkönyve meghatározza és leírja az egységes és oszthatatlan állam jellemzőit, amelyből kiderül, hogy az így jellemezhető állam a szerző értelmezése szerint a föderatív berendezkedés alternatívája. A Székely Nemzeti Tanács pedig nem föderatív államszerkezetet javasol, hanem „csak” autonómiát Székelyföldnek, amely semmiképpen nem változtatja meg Románia államszerkezetét.
Deleanu véleményén is túlmutat az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334 számú, a Gross jelentés alapján meghozott határozata, amely 12. cikkében kimondja: „Az Európa Tanács tagállamainak többségében az alkotmány nem ismeri el az egyoldalú kiváláshoz való jogot. Azonban az oszthatatlanságot nem kell összetéveszteni az egységes állam fogalmával, és az állam oszthatatlansága ekként összeegyeztethető az autonómiával, a regionalizmussal vagy a föderalizmussal.” A 6. cikk pedig így fogalmaz: „Hatalmat, illetve hatásköröket adván a kisebbségeknek önnön ügyeikre nézve, akár átruházván azt a központi kormányzattól, akár azzal megosztva, az államok néha összeegyeztethetik a területi egység elvét a kulturális sokszínűség elvével.”
Az Európa Tanács ajánlása és a Törvényhozási Tanács véleményezése szöges ellentétben állnak egymással. Amennyiben nem sikerül meggyőzni a tévedéséről a parlament tanácsadó testületét, a Velencei Bizottságot kell felkérni, hogy véleményezze az ellentmondást a román parlament és az Európa Tanács idézett dokumentumai között.
A harmadik példa Olaszország alkotmányának 5. szakasza, amely kimondja: „Az egy és oszthatatlan Köztársaság elismeri és támogatja a helyi autonómiát; az állami közszolgálat területén megvalósítja a legszélesebb körű igazgatási decentralizációt, jogalkotásának elveit és módszereit az autonómia és a decentralizáció igényeinek megfelelően alakítja.”
Olaszország oszthatatlan jellegének nem mond ellent Szardínia, Valle d’Aosta, Friuli-Venezia Giulia, vagy Dél-Tirol autonómiája.
* * *
2. A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet ellentétes az alkotmány harmadik szakaszával.
Ezt a véleményezés 4. és 6. pontja tartalmazza. Ez az egyetlen kifogás, amely objektív akadállyal szembesít. Az alkotmány harmadik szakasza így hangzik: „Az ország területe, közigazgatási szempontból, községekből, városokból és megyékből áll, egyes városok pedig megyejogú városnak minősülnek.” Azaz nem lehet régiót létrehozni, mert ilyen közigazgatási egység nincs az alkotmányban.
Hogyan kezeli ezt a kifogást az RMDSZ alkotmánymódosító tervezete?
Bár ez az egyetlen objektív alkotmányos akadálya „Székelyföld régió” területi autonómiájának, az RMDSZ javaslatcsomagja erre a cikkelyre vonatkozó javaslatot nem tartalmaz. Érthető, bár aligha elfogadható okokból.
Románia kormánya olyan közigazgatási átalakításra készül, amely során a jelenlegi fejlesztési régiókat közigazgatási hatáskörökkel ruházná fel, a területükön levő megyéket pedig fokozatosan megfosztaná hatáskörüktől.
Székelyföldet egy olyan román többségű régióba tagolná, ahol a magyarság részaránya 30% alatt van. Ez a terve éppen úgy beleütközik az alkotmány 3. szakaszába, mint Székelyföld autonóm régió létrehozása. Ilyen körülmények között az alkotmány harmadik szakaszának módosítását, és ezzel az egyetlen objektív akadály elhárítását Székelyföld egysége és autonómiája elől nem merte vállalni az RMDSZ.
Ám ha a harmadik szakasz módosításának a kockázatát, és az ezzel járó küzdelmet nem meri vállalni az RMDSZ, ha nem tudja, hogy merre az előre, akkor mi értelme van az olyan javaslatoknak, mint például a másodiknak az alkotmánymódosító csomagból, amely azt kéri, hogy az alkotmány ismerje el a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőknek. Bármennyire jól is hangzik, semmilyen kötelező jogkövetkezménye nem lenne egy ilyen alkotmányos előírásnak. Meglepőnek is lehet tekinteni, hogy az alkotmánybíróság nem fogadta el, hiszen olyan előírás lenne, amely növelné Románia nemzetközi presztízsét, anélkül, hogy a mi szempontunkból bármi, konkrét hozadéka lenne.
Ugyanezt el lehet mondani az RMDSZ másik alkotmánymódosító javaslatával kapcsolatban is: „meg kell teremteni a lehetőséget, hogy szerves törvény révén sajátos jogállást kaphassanak egyes övezetek.” A sajátos jogállású övezetnek mi értelme van, ha nem jöhet létre sajátos jogállás nélkül sem Székelyföld régió?
Mi a helyes fellépés ezzel a kifogással szemben?
A parlament két házának alkotmányozó bizottsága nem volt tekintettel az RMDSZ dilemmájára, és elfogadta, hogy az alkotmány harmadik szakaszának felsorolása a „régióval” kiegészüljön. Nyilvánvaló, az egész alkotmánymódosításnak ez volt a célja, ez volt a lényege, és ezen a ponton az alkotmánymódosítás meg is fog történni! Nekünk az erőfeszítéseinket arra kell összpontosítanunk, hogy ez az új alkotmányba bekerülő fogalom a továbbiakban ne a magyarellenes politika számára nyisson új pályát, hanem Székelyföld autonómiája előtt. Ám ha változatlan maradna az alkotmány harmadik szakasza, akkor nevezzék Székelyföldet megyének és ne régiónak! Ez pedig az egyetlen objektívnek tekinthető kifogást is elhárítja.
* * *
3. A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet ellentétes az alkotmány második szakaszával.
Az alkotmány második szakasza így hangzik:
(1) A nemzeti szuverenitás a román népé, amely azt szabad, időszakos és tisztességes választásokon létrehozott képviseleti szervei valamint népszavazás révén gyakorolja. (2) Egyetlen csoport, vagy személy sem gyakorolhatja a szuverenitást saját nevében.
Bármely demokratikus, többpártrendszerű országban természetes, hogy sem a személyi, sem a pártállami diktatúrát nem teszi lehetővé az állam alkotmányos berendezkedése. Ez nem jelenti azt, hogy az ország területén élő valamely közösség, az állam törvényeivel összhangban ne vehetné át a központi hatalom egyes jogköreit, hogy az általa lakott területen saját ügyeit, regionális szintű kérdéseket el tudjon intézni. Az idézett második szakasz különben nem is teszi a központi hatalom monopóliumává a szuverenitás gyakorlását, amennyiben azt a nép, azaz az állampolgárok közössége „szabad, időszakos és tisztességes választásokon létrehozott képviseleti szerve” révén gyakorolja. Ilyen képviseleti szerv lenne Székelyföld Önkormányzati Tanácsa is.
Hogyan kezeli ezt a kifogást az RMDSZ alkotmánymódosító tervezete?
Az RMDSZ alkotmánymódosító tervezete nem tartalmaz javaslatot a második szakaszra vonatkozóan.
Mi a helyes fellépés ezzel a kifogással szemben?
Ezzel a kifogással szemben sem az alkotmánymódosítás a megoldás, hanem az alkotmány és az autonómia intézményének helyes értelmezése. Amikor a képviselőház vagy a szenátus napirendre tűzi a törvényt, akkor jelen kell lenni. Fel kell szólalni, érvelni kell és vitázni, és nem engedni egy pillanatig sem, hogy Székelyföld ügye kikerüljön a közfigyelem középpontjából.
* * *
4. Bejezésül azokat az alkotmányos kifogásokat összegezzük, amelyeknek a színvonaltalansága, butasága annyira nyilvánvaló, hogy érveket sem kell keresni ellenük. Amelyeken csak sírni, vagy nevetni lehet:
A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet ellentétes az alkotmány hatodik szakaszának második bekezdésével, a 13, 120, a 138 és a 139 szakaszokkal.
Az alkotmány 6. szakaszának (2) bekezdése a nemzeti kisebbségek identitáshoz való jogát fogalmazza. Erre mondják, hogy megáll az ész! Érdemes megvizsgálni közelebbről az érvelést. Állítólag a nemzeti kisebbségeknek alkotmányos előírásban szavatolt jogát az etnikai, kulturális és vallási identitáshoz Székelyföld autonómia statútuma „behelyettesíti” a politikai jellegű „nemzeti identitáshoz” való joggal, és ezzel megfosztja a székelyföldi románokat a nemzeti identitáshoz való joguktól! Van olyan normális ember, aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy a butaság és rosszindulat ilyen elementáris kitörésének elejét lehet venni alkotmánymódosítással? Szükséges módosítani az alkotmány 6. cikkét? Ugyan már!
Nem sokkal jobb a többi kifogás sem, de azokat már az olvasóra bízom, keresse ki ezeket a Székely Nemzeti Tanács honlapján az ominózus dokumentumból és vesse össze őket Románia alkotmányával.
Következtetésként elmondható:
1. Románia alkotmányának legfeljebb a harmadik cikkét kell módosítani Székelyföld autonómiája érdekében. Tekintettel arra, hogy függetlenül attól, hogy mi mit mondunk ez a módosítás meg fog történni, erről a további vita okafogyott.
2. Az RMDSZ alkotmánymódosító csomagja szükségtelen az autonómia szempontjából.
3. Minden autonómia elleni érv felkutatását, megalkotását, rá kell hagyni az autonómia ellenzőire. A mi feladatunk lebontani ezeket az érveket, ezért nem jó, ha magyar ember eltéved és a barikád másik oldalán kezd érveket gyártani.
4. Bármilyen alkotmánymódosító javaslat magyar részről, amely arra alapoz, hogy a régió alkotmányba iktatásán túl egyéb alkotmánymódosító intézkedések is elengedhetetlenek, csak fölösleges akadályokat gördít az autonómiaküzdelem útjába. Az ilyen javaslatok másik következménye az autonómiamozgalom megosztása és elbátortalanítása. Ezért fölöslegesek és károsak.
Jelen írásban előadottak nem jelentik azt, hogy ne lenne jó, ne lenne hasznos egy olyan alkotmányos reform, amely nemcsak megengedi Székelyföld önkormányzását, de az ország általános decentralizációjának keretén belül a spanyolhoz hasonló alkotmányos feltételeket teremtene a területi autonómiának. Viszont semmiképpen sem szabad ehhez, mint elengedhetetlen feltételhez kötni az autonómiaküzdelem ügyét!
Ami a RMDSZ elnökének írásunk elején idézett kijelentését illeti, elmondható, hogy Kelemen Hunor és az általa vezetett szervezet ahhoz a világtalan emberhez hasonlóan viselkedik, aki előzetes helyismeret és vezető nélkül egy forgalmas nagyvárosban találja magát. Úgy gondolja, hogy a veszélyes zajok irányába elindulnia akkor is kockázatos, ha arra kell mennie. A más irányokba tett téveteg, apró lépései viszont céltalanok és fölöslegesek. A metaforikus képtől eltávolodva még hozzátehetjük: ugyanakkor károsak és veszélyesek.
Izsák Balázs
2014.08.28.