Beszélni kell az autonómiáról, regionalizmusról, föderalizmusról, a tabuk csak úgy ledönthetőek, ha megértjük őket, tudatosul mindenkiben, hogy nem veszélyt hordoznak, hanem a fejlődést szolgálják – e célból szervezett autonómiakonferenciát szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a tavalyi hasonló sepsiszentgyörgyi rendezvény folytatásaként.
Akkor a román–magyar párbeszéd volt a központban, most elsősorban szakemberek sorakoztatták fel érveiket, külföldi előadók mutattak be Európában jól működő autonómiákat. Az RMDSZ és az MPP képviselői távol maradtak, így a zárómotívumként tervezett kerekasztal-beszélgetés félszárnyúra sikerült, de az SZNT és az EMNP vezetői vázolták elképzeléseiket, és beszéltek az összefogás, a közös álláspont kialakításának esélyeiről is.
Azok az európai államok sikeresek, melyek egy időben tudják hasznosítani a centralizmus és a regionalizmus jótékony hatásait. Románia agyonközpontosított állam, korrupciótól terhes múltja és jelene, strukturális reformra van szükség, ám nagyon fontos, hogy ez szakmailag is jól alátámasztott legyen – vázolta a szombati marosvásárhelyi autonómiakonferencia bevezetőjében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje.
Dél-Tirol mint modell
Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár a dél-tiroli autonómiamodellel hasonlította össze a kidolgozott erdélyi elképzeléseket: a Székely Nemzeti Tanács statútumát, az EMNT–EMNP javaslatcsomagját (ez Románia történelmi régiókra történő felosztását javasolja, Székelyföld esetében pedig az SZNT statútumát ültetné életbe) és az RMDSZ által nemrég bemutatott tervezetet. Kegyelmi pillanatnak nevezte, hogy immár az összes erdélyi politikai erő elképzelése nyilvánossá vált, van egy közös pont, és elvileg elindulhat egy racionális vita.
A dél-tiroli autonómiát két szempontból vizsgálta: a folyamatot magát, azt a negyven évet, mely során kialakult a jelenleg működő rendszer, illetve a hatalommegosztás módját, a kialakított intézményi keretet. Vázolta az 1945-ben megkezdődött időszak legfontosabb állomásait, az osztrák állam szerepét, azt, hogy az alapvető keretet létrejötte után miképpen töltötték fel fokozatosan tartalommal.
Hat fontos kérdést emelt ki a dél-tiroli megoldásból, és ezeket hasonlította össze az erdélyi szervezetek javaslataival. Ismertette az olasz tartomány jogállását és a kialakított régiók hatásköreit, a tartomány és állam viszonyát, a hatalommegosztás módját, az etnikai kvótáról szóló rendelkezéseket, a nyelvi rezsim, illetve az oktatás szabályozását. Összehasonlításából kitetszett, miképpen viszonyulnak a hazai tervezetek eme sarkalatos kérdésekhez, erősségeikre, gyengeségeikre, hibáikra is rámutatott. Következtetésében összegezte: az SZNT tervezetében kevés a dél-tiroli elem, ám fontos vívmánya a folyamat előtérbe állítása. A tervezet hibái dacára azért maradhatott meg eredeti formájában, mert tulajdonképpen egy mozgalmat alapozott meg, és ehhez szükség volt egy „kőtábla” jellegű szövegre. Az EMNP tervezete mozaikszerű, célja volt egy általános vízióba (Románia regionális átalakítása) elhelyezni Székelyföld autonómiáját, az ország modernizációjáról szóló társadalmi vitához kívántak hozzájárulni. Az RMDSZ statútuma sokat merít a dél-tiroli megoldásokból, főként a hatáskörök tekintetében, hibái abból adódnak, hogy egyszerűen átemeltek részeket, anélkül, hogy alkalmazták volna a romániai valóságra. Bakk Miklós szerint az RMDSZ esetében az elvi szempontok másodlagosak maradtak, az elfogadtatás szempontjai kerekedtek felül, egy szélesebb társadalmi vita elkezdését tartották fontosnak, illetve azt, hogy parlamenti vitára alkalmas legyen.
Román–magyar párbeszédet
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár folyamatban levő kutatásuk eredményeinek tükrében mutatta be, miképpen szerepel a román politikusok közbeszédében az autonómia. Több román vezető személyiség nyilatkozatait elemezte, hasonlította össze. Előadásával tulajdonképpen azt igazolta, hogy nincs egyensúlyban a román és magyar fél közötti autonómiadiskurzus, „úgy megy el egymás mellett a két retorika, hogy nincsenek meg a valós vita fogódzói”.
Rolf Granlund, az EP autonomista, függetlenségpárti frakciója, az Európai Szabad Szövetség (EFA) tiszteletbeli tagja az Åland-szigetek majdnem százéves autonómiáját ismertette, miképpen sikerült ezt fokozatosan szélesíteniük, milyen nehézségekkel találkoztak, majd egy jó tanácsot is megfogalmazott: nem kell elfogadni, hogy kisebbségként kezeljenek, az autonómia felszabadítja egy terület humán erőforrásait, haladni kell előre az önrendelkezés útján.
Szokoly Elek politikai elemző a magyar–román viszonyrendszerben beszélt az autonómiáról. Nem optimista, véleménye szerint a nemzetközi helyzet sem kedvező, de a legnagyobb probléma, hogy nagyon gyenge a román–magyar párbeszéd e témáról. A magyarság érdekképviselete két és fél évtizede a parlamentben sokszor kormányzati szerepet is kapott, mégsem sikerült javítania ezen, Bodó Barna előadásában is szembesülhettünk, miképpen értelmezi a többség az autonómia és a regionalizmus kérdését. Ők civil szervezetekben próbáltak javítani ezen a párbeszéden, a Provincia csoport is ezért jött létre, folyóiratokat adtak ki, találkozókat, fórumokat szerveztek, ám tevékenységüknek egyelőre kevés a látszata. Felvetette Magyarország szerepét is e folyamatban, véleménye szerint a kettős állampolgárság megadása nem kedvez, fokozhatja a román aggodalmakat, hogy az a Székelyföld követel autonómiát, melynek 80–90 százaléka magyar állampolgár is. Hibának tartja azt az illúziót kelteni a kettős állampolgárság megadásával, hogy ezután egy „virtuális Nagy-Magyarországban fogunk lebegni, amelynek immár nagyon kevés köze van a románsághoz”. Mindaddig, amíg nem vesszük tudomásul, hogy Bukaresten keresztül kell megszereznünk az autonómiát, lidérceket kergetünk – mondotta.
Nincs lehetetlen
Andrea Carteny olasz történész nemzetközi, európai példák tükrében világította meg Erdély és Székelyföld autonómiájának esélyeit. Európaivá kell tenni a kérdést, csak akkor van esély megvalósítására – fogalmazott. A nyugati államok 90 százalékában hatalmas vitát váltanak ki olyan kérdések, mint például a globalizáció, de a romániai helyzetről, az itteni belső vitákról alig tudnak valamit.
Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere, az SZNT egykori elnöke is a román–magyar viszony alakulását elemezte.
Eva Bidania, az EFA brüsszeli tanácsadója arról beszélt, hogy a szövetség – melyhez az EMNP is csatlakozott – támogatja az erdélyi magyarság törekvéseit, sok esetben eddig is kiálltak a székelység, az SZNT kezdeményezései mellett. Az EFA-t alkotó negyven párt – különböző országok jobb- és baloldali ideológiát valló alakulatai, vannak közöttük függetlenségpártiak, de integrációpártiak is – úgy tekinti, az önrendelkezési jog alapvető emberi jog. Európai példákkal igazolta, semmi nem végleges, történnek ma is változások, ehhez azonban idő, türelem, kitartás és sok-sok erőfeszítés kell. „Ami ma lehetetlennek tűnik, holnap lehetséges lesz. Románia sem állhat le a fejlődés útján, elkerülhetetlenek a változások” – hangsúlyozta. Mint fogalmazott, megrendítette Bodó Barna előadása, az a román politikai retorika, mely szerint az autonómia Európa-ellenes, valótlan, ellentétes azzal az európai tendenciával, mely szerint az államok egyre több hatalmat adnak át a régióknak.
Történelmi régiók
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke is az el nem kezdett párbeszédről és az autonómia esélyeiről beszélt. Az elmúlt huszonöt évben sok minden fejlődött, de vannak területek, melyeken semmilyen előrelépés nem történt, Románia területi-közigazgatási felosztása ma is a Ceauşescu-korszak nacionálkommunista elképzelése szerinti. A román politikum propagandája szerint a kisebbségi kérdés megoldott, lezártnak tekinthető, ők azonban úgy vélik, csak egy szakaszhoz értünk a kommunista rendszerből demokráciába történő átmenet során. Az erdélyi magyarságot megilleti a speciális státus, amely megállíthatja az elvándorlást, a magyar társadalom elöregedését. Egyetértenek azzal, hogy egész Romániát, minden régióját érintő decentralizációra van szükség, de ott a dilemma, Románia mire felkészültebb: az aszimmetrikus autonómiára vagy a decentralizált föderalizmusra? A magyar közösség letett három tervezetet, bizonyos csoportosulásoknak vannak föderalista elképzeléseik, de nincs transzszilván modell, erre pedig nagy szükség lenne. Egy erdélyi autonómiamodell kidolgozásában érdekeltté kell tenni a helyi közösségeket, önkormányzatokat – vélekedett. Románia pont a túlzott központosítás miatt nem tud fejlődni, és eljuthatunk oda, hogy csődöt mond államként. Ezt előzné meg a decentralizáció, és a Pro Europa Liga elképzelése szerint a történelmi régióknak, azok történelmi fővárosainak kellene megadni az önkormányzás lehetőségét. Ellenzik a megyerendszer fenntartását, a történelmi régiókban alrégiókat kell kialakítani (szintén a hagyományokat alapul véve), ezek között lennének olyanok is, melyek speciális igényeik miatt speciális státust élvezhetnének. Smaranda Enache hangsúlyozta, támogatják a magyar közösség autonómiatörekvéseit, nem gondolják, hogy ezek kárt okoznának a román államnak, tanulni kellene belőlük, hogy a román állam is megfelelhessen a XXI. században a globális világ provokációjának.
Diszkrimináció minden fronton
A kolozsvári polgármesteri hivatal alkalmazottja éppen eltávolítja a civilek által kihelyezett kétnyelvű várostáblát – ezzel a fotóval kezdte előadását Adrian Szelmenczi, a bukaresti ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség képviselője, szerinte ugyanis azt tükrözi, miként viszonyulnak a román hatóságok a nemzeti kisebbségek – különösen a magyar közösség – nyelvi jogaihoz. Szelmenczi bemutatójából kiderült: Bukarestben is élénk érdeklődés övezi azokat az eseteket, amelyeknek mifelénk, a Székelyföldön, Erdélyben is nagy a visszhangja – az előadó kitért a székely zászló használatának tiltására, a Községháza felirat miatt indított perekre, a marosvásárhelyi utcanévtáblákra, a kolozsvári városnévtábla-cirkuszra –, a kisebbségi jogok tiszteletben tartásával is foglalkozó civil szervezet pedig nem fél szóvá tenni a tapasztalt diszkriminációt, jogkorlátozást. Az alkotmány, több jogszabály, illetve nemzetközi egyezmény szabályozza a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait – ennek ellenére a legfelsőbb bíróság is hoz olyan ítéleteket, amelyek ezen előírásokkal ellentétesek – mutatott rá az előadó, példaként említve egy többségében magyar település önkormányzata álláshirdetését, melyben a közhivatalnoki poszt betöltéséhez feltételül szabták a magyar nyelv ismeretét, ám az igazságszolgáltatás ezt diszkriminatívnak ítélte. Jogszabályok még úgy-ahogy vannak, azok alkalmazása azonban inkább véletlenszerű, a hatóságok túlzottan féltik a román nyelvet, nehezen fogadják el a magyar közösség jelenlétét a politikai térben. Nem több tehát mítosznál az a bukaresti politikusok által hangoztatott kijelentés, miszerint Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségek helyzetét – vonta le a következtetést.
A homogenizációs törekvések bemutatására építette előadását Szilágyi Ferenc, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tanára, rámutatva: a 20. század során ennek számos jele megmutatkozott Romániában. A cél mindig ugyanaz volt: a közösségek dezintegrációja, a regionális identitástudat megszüntetése, az izoláció, homogén, manipulálható tömeg kialakítása. A dezintegrációs törekvések egyik formáját jelentették a közigazgatási átalakítások is, a három történelmi országrész lakosságának vegyítése a lakosságtelepítések révén. A hatalom máig nem tett le e szándékáról, Szilágyi példaként említette a román pártok által vázolt régiósítási elképzeléseket, melyek többsége nem a történelmi régiókat veszi alapul, mi több, olyan változata is volt, hogy például a három székelyföldi megyét három különböző közigazgatási egységbe sorolják. 1990 után azonban a Székelyföldön erőteljesen kibontakozott a regionalizmus, de más térségekben is megfigyelhetőek hasonló törekvések.
Igen kemény jelzőkkel – hihetetlen, elfogadhatatlan – illette a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak romániai helyzetét, alkalmazását Davyth Hicks, az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat elnöke. A veszélyeztetett nyelvek védelmében, illetve a nemzeti kisebbségek nyelvi jogaiért európai fórumokon küzdő szervezet képviselője szerint európai országok példája bizonyítja: e tekintetben is az autonómia jelenthet megnyugtató megoldást, de rövid távú célokat is megfogalmazott a hétvégétől immár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot is sorai között tudó szervezet képviselője: a közigazgatásban az anyanyelvhasználatot a kisebbség 20 százalékos számarányához kötő jogszabályt kellene módosítani oly módon, hogy az arány 5–6 százalékra csökkenjen.
Szerzők: Farkas Réka, Farcádi Botond
Forrás: 3szek.ro
2014.10.27.