A székelyek "nagy menetelése" óta a székelységet, de a romániai magyarság egy részét is kiemelten és elsődlegesen egy kérdés foglalkoztatja, és ez Székelyföld autonómiájának kérdése.
Székelyföld önkormányzata több évszázados önkormányzó hagyományra visszatekintő követelése a székely népnek. A székelyeket megillető, megfelelő tartalmú önkormányzó státus megadását legalább három elháríthatatlan követelmény indokolja:
1. A nemzetközi jognak a népek önrendelkezéséről szóló elve, az ebben benne foglalt önkormányzati elv, mint feltétlen érvényesülést kívánó szabály, s mindennek minimuma, a belső önrendelkezés.
2. Az önrendelkezés európai példái – különös tekintettel az egyes országok alkotmányos megoldásaira (Svájc, Spanyolország, Nagy Britannia, Finnország) és a kétoldalú kapcsolatokban létrejött önkormányzó formákra (Skócia, Dél Tirol, stb.) – által nyújtott tanulságok, s az európai politika alakulása Koszovó, s manapság kelet Ukrajna orosz lakossága jogi helyzetének rendezésének követelése jegyében.
3. A Székelyföld történelmi öröksége, a székely székek közjogi példája, a székely önrendelkezés határozott igénye és követelése.
Az RMDSZ törvénytervezete nem vesz tudomást a hagyományos székelyföldi közigazgatási szervezetről, annak sarkalatos intézményéről, a székről, hanem a mai székelyföldi közigazgatási egységeket megőrizve (ld. az említett három megye) húzza fel ezek fölé az új konstrukciót, akaratlanul is megőrizve egy adott fokú párhuzamosságot, amelynek alá és fölérendeltségi viszonyait próbálja taglalni számos cikkelyben. Ilyen vonatkozásban feltűnő a merev ragaszkodás a ma létező struktúrákhoz, intézményekhez, törvényi szabályozásokhoz, amelyek eleve kizárják egy sajátos (akár hagyományos), ám mégis korszerű székelyföldi közigazgatási struktúra kialakítását autonóm jogosítványaival egyetemben. A Székely Nemzeti Tanács Autonómia Statútumához – amely az SZNT honlapján olvasható - képest e koncepció visszalépést jelent a korlátozott tartományi szintű jogköreivel. Teljesen nyilvánvaló, hogy a törvénytervezet részleges és elégtelen jogosítványokkal kívánja felruházni Székelyföld régiót. Az eddigi megye/régió alárendeltségének elfogadása a Bukaresttel, ill. a prefektussal szemben valójában az autonómia tagadása. Így a belügyi szervek kizárólag a Bukarestnek, illetve a prefektusnak vannak alárendelve (§74-77, 78/1,88/3), amit aláhúz a prefektus felül bírálati joga a helyi döntésekkel szemben. A Nemzeti Bank-, a társadalom- és egészségügyi biztosítás intézményei kapcsán sem érvényesül maximálisan az autonómia elve, fenntartva továbbra is a függőséget ezek központi intézményeitől.
"Székelyföld autonómiájának statútumából" hiányzik egy olyan fontos kérdés pontos meghatározása, hogy mit is ért a törvényalkotó a Székelyföld fogalmon. Az I. cím szerint, amely a Székelyföld tartomány/régió létrehozásáról szól, ez "...Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységeket foglal magában ...) (1. §). Ugyanezt még egyszer megismétli pár sorral lejjebb. (3. §) Miközben elveti a hagyományos székelyföldi közigazgatási egységeket, melyekhez a székelység ma is ragaszkodik, nem pontosítja mettől-meddig és mely területek, települések tartoznak Székelyföldhöz. Tehát nem kívánja közös nevezőre hozni az egykori közigazgatási hagyományokat (székek) a maiakkal, s a használt meghatározás általános, azaz területileg pontatlan. (pl. köztudomású, hogy Maros megyének csak egy része tartozott Székelyföldhöz). Ismerve Székelyföld földrajzi elhelyezkedését naivitásnak tűnik és nem csupán kodifikációs, de még inkább politikai szempontból annak szerepeltetése, hogy a létrejövő régió "az egységes és feloszthatatlan Románia keretén belül jön létre" (1. §).
Sajnálatos módon logikailag összetartozó részek szétszórtan és esetlegesen szerepelnek (ld. az összetartozó 1. és 3. §). Sokkal ésszerűbb lett volna a román állam és Székelyföld viszonyát szabályozó elveket a statútum elején szerepeltetni. Külön fejezetben, de ugyancsak itt kellett volna egybeszedve és egy helyen felsorolni azokat az alapelveket, amelyek szabályoznák Székelyföld régió lakóinak jogait, a közöttük létező vagy megteremtetendő kapcsolatokat, a hivatalos nyelv(ek) és a nyelvhasználat kérdését, az ott lakók előjogát állások betöltésére stb.
A statútum nem szögezi le eleve, hogy milyen elvek szabályozzák a székelyföldi viszonyokat, csak hivatkozik rájuk, kivétel az arányos etnikai képviselet (§56/2), ill. az etnikai csoportok közötti egyenlőség elve (84.§, 85.§/1), vagy a magyar és a román nyelv egyenlő joga Székelyföldön (87-88.§).
A véleménykülönbségek és vitás kérdésekben, a törvények és sürgősségi kormányrendeletek esetében az eddig Romániában "alig látható" ombudsman dönt (86/1). Viszont elvben és az állam ellen vagy kompetenciákat illető kérdésekben az Alkotmánybíróság dönt (86.§ /1-2), de a vitás kérdéseket illetően csakis a kormány fellebbezhet (85.§/1-2)?! Az is kiderül a tervezetből, hogy akár egyszerű törvénnyel is módosíthatják a statútum egyes előírásait (91.§/1). Ugyanakkor a vezető szerveket illetően (27§, 47§) a törvényi előírások sarkalatos törvénnyel módosíthatók. A kérdés csak az, hogy mi van, ha nem szavazzák meg a Székelyföld által javasoltakat a parlamentben (obstrukció)?
Számos kérdést, intézményt illetően elég ködös megfogalmazásokat találunk, máskor a hatáskörök leosztásának tisztázatlansága hívja fel magára a figyelmet (14.§/1), 52.§/1). Bár felsorol számos, ám nagyon is eltérő fajsúlyú (!) kérdéseket, a törvénytervezet nem pontosítja, hogy mely állami jogosítványok kerülnek a régióhoz vagy a megyékhez. (32.§). A szövegben szó esik egy eddig ismeretlen és meg nem magyarázott intézmény ‒ közvetítő ("mediátor") (83.§) ‒ bevezetéséről anélkül, hogy kiderülne, mi is az ő feladata.
Mindezeket összefoglalva elmondható, hogy ez a két cím alatt futó törvénytervezet ("A romániai Székelyföld sajátos statútuma"; "A Székelyföld speciális autonómiájának statútuma"), lényegében nem más, mint az RMDSZ által javasolt, de a román politikum által eleve elutasított Székelyföld EU régió statútuma. Innen a megyerendszer és a létrehozandó régió intézményeinek párhuzamos jogosítványrendszere, amely meg van fejelve egy elég szerény, mondhatnánk félénk, pszeudo autonómiát biztosító Székelyföldi többlet jogosítvánnyal. Tehát a törvénytervezetben foglalt konstrukció nem Székelyföld autonómiáját célozza meg és kívánja létrehozni, hanem elsősorban és csak a gazdasági jellegű Székelyföld régió statútumát, ami messze kevesebb, mint amit el szeretne érni a székelység. Ekként teljesen megtéveszti az egyszerű halandót mármint a magyart, de arra alkalmas, hogy megtévesztve, felbőszítse a közrendű románt is, aki ‒ természetesen ‒ azt hiszi, hogy ez az a várva várt magyar csodafegyver, amellyel sikerül "kiszakítani" Székelyföldet az egységes és oszthatatlan Romániából.
Az európai uniós regionális politika két alapelve a szubszidiaritás és a decentralizáció. A szubszidiaritás fogalma azt jelenti, hogy a döntéseket és végrehajtást arra a területi szintre kell helyezni, amelyik a legnagyobb kompetenciával rendelkezik a feladat megvalósításához. A magasabb szintű szerv nem intézkedhetik olyan esetekben, amikor az adott célkitűzést alacsonyabb szinteken is el lehet érni. A helyi szintek felelőssége- érdekeltsége, részvétele, aktivitása így növekszik.(Látható ez a svájci kantonok működésében, vagy Dél-Tirol utóbbi években megugró gazdasági fejlődésében, a gyermekszám növekedésében.)
Az európai országokban élő különféle népcsoportok vagy szövetségi állam (Hollandia, Belgium) vagy annál kevesebb jogkört biztosító autonómiák keretében élnek: „Belgium föderális állam, amely közösségekből és régiókból áll.” – szögezi le a belga alkotmány (1994). A szövetségi államokban (Németország, Belgium, Ausztria) a tartományok (régiók) nagyfokú önállósággal, saját parlamenttel rendelkeznek, a központi kormány a közös ügyeket intézi. Míg a magyar királyságban a kezdetektől a különféle népcsoportok (székelyek, szászok, kunok, jászok) autonómiával rendelkeztek, Európában a regionalizmus gondolata csak a 70-es években születik meg (Spanyolország, Olaszország). Célja az volt, hogy a helyi kulturális/etnikai adottságok érvényesüljenek az állami területi beosztásban. Katalóniában, baszk földön, Skóciában, Walesben, Dél-Tirolban, Észak-Írországban, Koszovóban, és másutt ez azt jelenti, hogy az adott állam kormánya miniszteriális jogköröket ad le a kisebbségi nemzet/nép/népcsoport választott törvényhozó testületének (parlamentjének) és kormányának, azokban törvényt hozhat, és a központi kormány nélkül intézkedhet (saját ügyek). A terület rendőrségét a területi kormány alá helyezi, és az igazságszolgáltatás/bíróság működtetését is részben, vagy egészben a helyi közösség alá rendeli. A betelepedést, arányos hivatalviselést ők szabályozzák. A külügy és a le nem adott jogkörök közös ügyek a központi kormánnyal. Hogy mekkora jogkört sikerül a nép/népcsoport vagy régió számára kiharcolni, az a népcsoport erejétől, az adott állam és az őt támogató anyaország közötti tárgyalásoktól is függhet. Megfontolandó tehát az Alapszerződések felülvizsgálata és újrakötése is Magyarország és a szomszédos államok között, s az északír példa szerint felállított állandó anyaországi – társországi miniszteri bizottságok működtetése.
Az autonómiát elősegítheti az EU-n belül kialakítandó regionális beosztás is: A NUTS rendszer már az 1970-es évek elejétől létezik. Egy ország NUTS 1 régiókra oszlik, amely régiók tovább osztódnak NUTS 2 régiókra, azok tovább NUTS 3 egységekre stb., az ott élő népesség nagyságától függően. A "közigazgatási egység" az első ismérv, amelyik az osztályozás alapjául szolgál: Ez közigazgatási hatósággal rendelkező földrajzi terület, amely a tagállam jogi és intézményi keretén belül rendelkezik a fenti területre vonatkozó közigazgatási vagy politikai döntéshozatali hatáskörrel. (Az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete. 2003. május 26.) A besorolásnál figyelembe kell venni a földrajzi, társadalmi-gazdasági történeti, kulturális vagy környezeti tényezőket is: Ezért NUTS 2 (némelyik NUTS 1 is) besorolásúak a (területi) autonómiával rendelkező etnikai alapú régiók: Skócia, Wales, Katalónia, Galícia, Korzika, Bretagne, Elzász, Valle d’Aosta, külön-külön: Bolzano és Trento, Burgenland, Åland. Ezek között van, bár nem éri el a népességi létszámhatárt (Székelyföldhöz hasonlóan) a 300 000 főnél kevesebb lakosságú Valle d’Aosta, Åland. Ez az, ami indokolja a szintén azonos etnikumú Székelyföld egységes, NUTS 2 régiójú besorolását is. A helyi adóbevételeket kiegészíti a központi finanszírozás és az EU-s Kohéziós Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap. Az északír békeprogramot (PEACE III. 2007-2013) az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszírozta.
A Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és a székelységgel megszavaztatott autonómiakoncepciónál kevesebbet ígérni – nem széles konszenzus alapján létrehozott tervezettel – csak a helyi magyarság megtévesztését szolgálhatja.
Erdélyi Szövetség
Budapest, 2014.10.20.