A székelyföldi önrendelkezés napirendre tűzésének folyamatos halogatásával vádolja az RMDSZ-t és annak politikai szövetségesét, a Magyar Polgári Pártot (MPP) Tőkés László európai parlamenti képviselő.
A Székely Nemzeti Tanács felhívása
Elvetette a képviselőház kedden azt a törvénykezdeményezést, amely „Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává" nyilvánította volna június 4-ét, és börtönbüntetés terhe mellett megtiltotta volna a trianoni békeszerződés jogosságának nyilvános megkérdőjelezését Romániában.
Az Európa Tanács főtitkárához, Thorbjørn Jaglandhoz fordult levélben Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, melyben cáfolja Klaus Johannis államfőnek a sikeres interkulturális román modellre vonatkozó, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén elhangzott kijelentését.
Büntetőjogi eljárást indított a rendőrség a kézdivásárhelyi tanácsosok és városházi alkalmazottak ellen a tavaly visszavont Wass Albert utcanév miatt. Bokor Tibor polgármester szerint ennek a lépésnek csak a feszültségkeltés a célja.
A rendőrség és az ügyészség újra vizsgálatot indított azon kézdivásárhelyi önkormányzati képviselők, illetve a polgármesteri hivatal azon köztisztviselői ellen, akik a Wass Albert utcanevet elfogadásra javasolták, és részt vettek a határozattervezet kidolgozásában.
Az elmúlt négy évben 104 nyelv- és szimbólumhasználati ügyben léptek fel Kovászna megye önkormányzatai ellen a megye prefektusai. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke szerint inkább a megye ügyeivel kellene foglalkozniuk.
Az Európai Unió Törvényszéke pénteki ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak a kisebbségvédelem ügyében benyújtott, az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack című polgári kezdeményezést elutasító határozatát.
Morvai Krisztina EP képviselő levélben fordult az Európai Bizottsághoz az erdélyi őshonos magyar közösséget érő rendszeres zaklatások és durva diszkrimináció, jogsértések miatt. A beadványra Frans Timmermans alelnök, Juncker első helyettese válaszolt, meglepetésre nem “lerázó”, semmitmondó tartalommal, hanem elismerve, hogy az EU tud a gyalázatos helyzetről, s tájékoztatást adott arról, hogy a Bizottság folyamatos párbeszédet folytat Romániával az üggyel (a jelenséggel) kapcsolatban, egészen addig, amíg megoldás nem születik.
- Árnyékjelentést küldött a Gyergyószéki Székely Tanács Strasbourgba
- Elbuktak a Hargita megyei autonómiahatározatok
- Térképre rakták az autonómiát követelő európai nemzeteket
- A parlament elé kerülhet az autonómiát követelő állampolgári kezdeményezés – sem a PSD, sem a PNL nem szavazza meg
- Megjelent a román közlönyben az autonómiát követelő kezdeményezés