1901. június 28.-án született Csíkvárdotfalván, tanár, történész, néprajzkutató, a csángók történetének, kultúrájának kutatója.
Hatgyermekes földműves családban született, a szegénység miatt csak ketten (ő és a bátyja) tanulhattak. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd később otthon fejezte be tanulmányait. Úgy érezte, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, ezért beirakozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. Tanulmányai után 1926-ban hazatért, és Csíkszeredában kapott állást a tanítóképzőben.
Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és az ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult meg, hogy később ezt a tudását is továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón Ezer székely leány napja néven a ma is élő rendezvényt.
Három év után felmondtak neki, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Ebben az időben olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Domokos Pál Péter ekkor, 1929-ben, huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé.
Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került kántornak, ahol három évet, 1936-ig dolgozott.
Összegyűjtött anyagát Bartóknak és Kodálynak is bemutatta, akik további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává. Hogy megfeleljen az elvárásoknak, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetem bölcsésztudományi karán. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte, ő ellenezte a Bácskába való telepítést.
1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, később a népjóléti minisztériumban dolgozott, ahonnan 1948-ban elbocsátották. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett, családja ez idő alatt Budapesten élt. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben tovább folytatta az anyaggyűjtést. Alig három év múlva elvitte az ÁVO, majd a földjét is elvették. Fizikai munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, majd később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten a József Attila Gimnáziumban, és a Kaffka Margit Gimnáziumban tanított.