1908. január 8-án született Válaszúton, író és költő.
Az erdélyi magyar irodalom Magyarországon csak halála után felfedezett alakja volt. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amely több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket 1050-től egészen a mai korig. 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceauşescu elnökségének éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak. A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet. Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt. Apja Wass Endre (1886–1975), anyja Losonczi Bánffy Ilona (1883–1960) volt.
A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla jelentette a biztos pontot gyermekkorában. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett.
Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett erdészeti diplomát. A németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte.
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, Siemers Éva (1914-1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”
Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
Nagyapja, Wass Béla (1853–1936) halála után átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.
Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.
Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt.
A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta. Először Sopronba utazott, majd 1952-ig Németországban élt, Bleichbachban, később Hamburgban. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig, a floridai egyetem nyelvi laborjában tevékenykedett. Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.
Wass Albert többször is azt állította, hogy a román kommunista állam titkosrendőrsége, a Securitate merényletek sorozatával igyekezett őt megölni – ezt azonban nem sikerült bizonyítania.
1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906–1987) vette feleségül.
Az Egyesült Államokban töltött emigrációja során a Floridai-félsziget közepén elhelyezkedő Ocala Nemzeti Park területén lakott haláláig (egyes híradások szerint öngyilkos lett). Ténylegesen saját vadászpuskájával végzett magával: szájába vette a puska csövét, s elsütötte a fegyvert. Astorban (Florida) halt meg 1998-ban. Nehéz anyagi helyzetbe került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt). Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak.
A magyar sajtóban évekig tartotta magát az a vélekedés, hogy Wass Albert magyar állampolgárságát, többszöri kérvényezése ellenére, haláláig sem kapta vissza, s állampolgársági kérelmét a magyar állam rendre elutasította, arra hivatkozva, hogy a párizsi békeszerződés szerint újra automatikusan román állampolgár lett. 2007-ben Simicskó István KDNP-s és Babák Mihály fideszes képviselő arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy adjon posztumusz állampolgárságot Wass Albertnek. Az elnöktől azt a választ kapták, hogy ez több okból nem lehetséges, amelyek közül a legfontosabb, hogy Wass 1997-ben már megkapta a magyar állampolgárságot – az író magyar állampolgárként halt meg. Ugyanakkor az állampolgárságot igazoló okirat csupán egy éves időtartamra szólt, melyet az író sérelmesnek tartott, s nem is élt vele.
A fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült és több irodalmi társaság is tagjává fogadta. Molter Károly az 1941-ben megjelent Erdélyi elbeszélők című antológiában így méltatta: "Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám."