Nagy Imre

1893. július 25-én született Csíkzsögödön, festőművész.

A budapesti Képzőművészeti Akadémián tanult, majd 1924-ben visszamegy szülőfalujába és 1949-ig kizárólag ott él, alkot, a székely nép és táj művészeti megörökítője. 1949-től állandó lakhelyét Kolozsvárra helyezi át, de Zsögöd megmarad az állandó feltöltődés helyszínének. A nyarakat mindegyre ott tölti.

Háza egyszerű fatornácos parasztház, három egymásba nyitható szobával. Ehhez a festő 1963-ban toldotta a műtermet, ahol haláláig alkotott. Napi hat órán át dolgozott. Már túl a nyolcvanadik életévén, azt mondta, ha az Úristen még hét évvel megajándékozná, véghez tudná vinni minden vonalában, színében ki tudná teljesíteni stílusát. Munkásságának elismeréseképpen 1939-ben a Zichy Mihály grafikai díjjal, 1942-ben a Kolozsvári Művészeti Hetek nagydíjával, 1969-ben a Magyar Képzőművészek Országos Szövetsége tiszteletbeli tagságával, 1957-ben a Román Népköztársaság Érdemes Mestere címmel, 1963-ban a Munka Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel, 1968-ban a Kulturális Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel, 1971-ben a Román Kommunista Párt 50. évfordulója érmével, 1972-ben a Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója érmével, 1973-ban az Augusztus 23. Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel, 2005-ben pedig posztumusz Magyar Örökség-díjjal jutalmazták.

Szülőháza kertjébe 1973-ban épült a galéria, a festőművész 80. születésnapjának tiszteletére. Az épület Nagy Imre halála után a festőművész képeinek állandó kiállítóhelye.

 

 

 


Nyomtatás   E-mail

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Teleki Sámuel

Mikes Kelemen

Apor Péter

Apáczai Csere János

Székely Mózes